Festo gyáravató

Festo gyáravató

A Festo 2014. július 25-én tette le új gyáregységének alapkövét, ezzel egy időben kötött stratégiai megállapodást Magyarország Kormányával. Az Európában harmadik legnagyobb gyártóbázis 3 milliárd forint értékű fejlesztése 2015 nyarára megvalósult, elkészült az épület és megindult a termelés, mely 170 új munkahelyet teremtett a régióban.

 

A gyáravatóra 2015. október 1-én került sor. 

A sajtótájékoztatóval egybekötött VIP rendezvényen a kormányzatot

dr. Szabó László, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes képviselte.

A rendezvény kiemelt vendégei voltak még:
Dr. Wilfried Stoll, a Festo tulajdonosa,
Dr. Ansgar Kriwet, az Igazgató Tanács tagja,
Dr. Szabó László – parlamenti államtitkár, miniszter-helyettes
Bús Balázs, Óbuda polgármestere.

 

Az eseményhez kapcsolódó sajtóközlemény

A rendezvényen készült fotókból összeállított bemutató, AVI formátumban

Rövid videóösszefoglaló

A Festo és a Mogees közös videója

 

 

 

 

eMotionButterflies

Festo eMotion butterflies

A természetben megtalálható pillangó repülését a mesterséges pillangók integrált elektronika segítségével utánozzák.

További információ

 

Air Motion Rider

Air Motion Rider

A Festo autószimulátora

További információ